A pofon. avagy utoljára követtem el ezt a hibát.

Nagy divat volt itt Németországban is elkapni a calici-vírust, hát mi sem maradhatunk ki belőle ;) Az a vicces benne, hogy először Rosie kapta el, szombat éjfélkor lett rosszul, de túlesett rajta egy nap alatt, aztán vasárnap éjfélkor Phoeben volt a sor, de egy nap múlva neki sem volt semmi baja, és végül én következtem hétfő éjfélkor, viszont nekem kicsit tovább tartott.. bár szerencsés utóhatásaként 4 napig nem bírtam pirítóson kívül semmi mást enni. :P persze ez mind a szülinapos hetemen történt, de szerencsére csütörtökre jobban lettem, az idő is csodás volt, így elmentünk a lányokkal (Kate, Rosie, Phoebe) a tó körül sétálni. Félúton volt egy játszótér.. persze nagyon kis tiptop volt, hiszen német.. :P de mikor felfedeztem, hogy van olyan játék is, (nem tudom a pontos nevét) amikor 2 oszlop közé van kifeszítve egy huzal, és arról lóg le egy ülőke, és ha rápattansz, akkor végigszáguld veled :D hát ez az én régi kedvencem.. és le sem lehetett robbantani róla.. mikor továbbmentünk, komolyan fájt a szivem érte.. ;) szóval aranyosan telt.
Arra a hétvégére másik családnál vállaltam bébiszitterkedést: pénteken délelőtt takarítás, vasalás, délután gyerekekkel játszás stb. szombaton ebédidőben szintén a gyerekekre vigyázni, mert a szülők el akartak menni ebédelni kettesben, és délután-este hazajönni. Mindezt összesen 40 euróért, ami nem tűnik olyan kevésnek, de itt kinn általában az a szokás, hogy 5 euró az órabér, és gyerekekkel lenni folyton nem egyszerű, sőt inkább fárasztó már egy idő után. De a nő (elisabeth) jól elmagyarázta nekem, hogy ez amúgy mennyire megéri nekem.. nem zavart különösebben, úgy voltam vele, hogy a pluszpénz jól jön, így elvállaltam.
Először egy kis háttérinformáció arról a családról: elisabethtel Kate révén ismerkedtem meg, aki elmesélte a nő eddigi 'kalandjait': nem élhet a többi katonacsalád közelében, mert egyfolytában veszekedést szított, egy nőt dühében 'elütött' a kocsiajtajával (mostanában volt a tárgyalása), így egy másik városba telepítették. Mike utálja és bolondnak tartja, de Kate (eddig) úgy hitte, hogy bár tud elviselhetetlen lenni, és irtózatosan tud ordibálni, a szive a helyén van és lehet rá számítani a bajban, ezért sajnálatból (mert a többiek annyira utálják), tartotta vele a kapcsolatot és néha összejártak. elisabeth sok ajándékot is vett Rosienak és Phoebenek. Két fia van: Horatio és Alex; H. elég agresszív, A. viszont egy nyugodt egyéves, aki csak akkor hisztizik, ha nem kap idejében ebédet ;)
Én úgy voltam elisabethtel, hogy velem eddig mindig kedves volt, és csak hallottam a történteket, tehát úgy gondoltam, adok neki esélyt, hogy jóban legyünk. Még azt is tudni kell, hogy akárhányszor eljött, mindig megkérdezte, hogy nem akarok-e inkább nála dolgozni, mert ő fizetne is nekem, és szép nagy szobám lenne; meg hogy milyen disznóság, hogy Kate-et választottam, nem őket. De mindig mondtam, hogy nem, nem, nem fogom itt hagyni Kate-et, meg, hogy boldog vagyok itt.
Szóval pénteken Kate elvitt hozzájuk, és a már említett menetrend volt. Mikor a fiúkat eltette aludni, csinált teát, és elkezdtünk beszélgetni. Azon a héten kicsit megviselt a betegség, meg már kicsit elegem volt a gyerekekből (hiába szeretem őket, akkor csak arra vágytam, hogy végre egyedül lehessek, és ne mindig velük kelljen játszanom), meg, mindenből, amit itt máshogy csinálnak, mint otthon.. egyszóval azt hiszem elég erős honvágyam volt; de nem akartam itt hagyni őket, és hazamenni, csak egyszerűen rossz passzban voltam. Meg úgy éreztem, hogy Kate-et néha már idegesítem azzal, hogy ott vagyok a nyakukon.De úgy mentem oda, hogy semmiképpen sem fogom elmondani, hogy most mit érzek, mert ez nem tartozik senkire. De mégis, mikor ravaszul el kezdett kérdezgetni, egyszerűen kibukott belőlem, hogy most idegesítenek a gyerekek, hogy bőgnek, ha nem kapnak meg valamit, erőszakosak, rendetlenek, és nem szólnak rájuk, hogy pakoljanak össze maguk után, nem vigyáznak semmire, Rosie önző, és csak akkor beszél arról, hogy meg kell osztozni a játékokon, ha ő akar megkapni valamit. Ennyi volt amit elmondtam, de mondtam neki, hogy amúgy tényleg szeretem őket, és jóérzés, amikor a kicsik hozzám bújnak, csak most egyszerűen egy kicsit elegem lett mások gyerekeiből. Ő meg rákontrázott, hogy igen, Kate nagyon szerencsés a jó természetemmel, mert Kate nagyon önző, és a pincében kell laknom, és nem is fizet nekem, és Rosie egy elkényeztetett kis királylány. De miután elmondta, hogy Kate mennyire nagyon önző, szerencsére kapcsolt az agyam, mivel ez az a tulajdonság, amit nem lehet Kate-re mondani, és rádöbbentem, hogy csak arra megy ki a játék, hogy legyek az ő au-pairje, ezért mindent összehord Kate-ről, így ezekután már nem mondtam semmit, néha mosolyogtam, de igyekeztem kerülni a témát. Persze a két nap alatt még többször is felhozta a témát. A gyerekekkel amúgy jól kijöttem, bár néha felpofoztam volna a nagyobbikat, amikor egyfolytában azt mondta nekem, hogy ’shuss!’, amikor rászóltam valamiért. Meg H. kétszer is bepisilt, épphogy sikerült a wcre ültetnem, hogy be ne kakiljon (pár hónapja lett szobatiszta)… Szombat délután amikor úgy volt, hogy hazavisznek, elisabeth többször is megkérdezte, nem akarok-e vasárnapra is maradni, mert kell nekem a pihenés, itt nem kellene semmit csinálnom, felőle maradhatnék nyugodtan csak a szobámban is tévézni (persze tudtam, hogy úgyis a gyerekekkel kéne játszanom, ami ugye szerinte nem munka, mert nagyon ’jólnevelt gyerekek’, de komolyan, ha hazamegyek, messze el fogok kerülni minden kiskorút :P). Amikor már azzal jött be a nappaliba, hogy kóstoljam meg ezt a karamell szószt, mert ezt fogják rátenni a holnapi reggeli gofrira, meg lesz ez meg az meg amaz, megkérdeztem, hogy tényleg ennyire szeretné, hogy maradjak? Erre persze egyből visszakozott, hogy dehogyis, ő csak nekem akar jót, de nem muszáj, ha nem akarok. De tudjátok, hogy mondta, úgyhogy végül nem akartam megbántani, mondtam, hogy jó, akkor maradok. Végülis annyira nem bántam, mert az ágy irtó kényelmes, a fürdőszobában meg padlófűtés van  (nekem is kell ilyen!!), és gondoltam, nekem végülis mindegy. Akkor mondtam elisabetnek, hogy írok Katenek facebookon, hogy egy nappal tovább maradok, de mondta, hogy nyugodtan használjam a telefont. Mondtam, hogy igazán nem kell, meg nem is tudom, hogy otthon vannak-e, de ő mondta, hogy de,de… pf, milyen már, ki akarta hallgatni, mit  mondok Kate-nek. :S Szóval maradtam, bár tudtam, úgysem úszom meg, a vasárnapi bébiszitterkedést sem. Vasárnap persze Horatio ébresztett üvöltve dörömbölve az ajtómon, hogy menjek vele játszani. Egy ideig próbáltam úgy tenni, mintha nem hallanám, de aztán beadtam a derekam. Viszont reggeli után megkérdeztem tőle, nem baj, ha egy kicsit visszafekszem, mert elkezdett fájni a fejem. Éreztem, hogy nem nagyon tetszik neki a dolog, de nem zavartattam magam nagyon, mert hiszen ő ajánlotta fel. Persze egy óra múlva Horatio ismét akcióba lendült. De aztán eltelt a nap, és délután a pasi hazahozott.
A következő alkalmat szerdára beszéltük meg. Nem hagyott listát, hogy mit végezzek el (mert nem volt otthon), úgyhogy felmostam mindenhol ahol kőpadló volt, felporszívóztam minden szobában, rendesen kitakarítottam a fürdőket, és mivel nagy ház volt, 3 órán át csak takarítottam. Közben egyszer megálltam, hogy igyak egy teát, és arra az időre, meg amíg a nappalit porszívóztam, beraktam egy filmet, hogy könnyebb legyen a munka. Aztán hazaérkezett, majd rámhagyta a két kisfiút, hogy akkor vigyázzak rájuk, mert még el kellett mennie. De épp aznap megint nem voltam valami jól, így megkérdeztem, hogy mikor jön majd haza, mondta, hogy 4 körülre, és mondtam neki, hogy miután hazaért szeretném felhívni Kate-et, hogy hazavigyen, mert nem vagyok jól. Erre teljesen bunkón válaszolt, hogy ne nyavajogjak, és elviharzott. Mint kiderült aztán felhívta Kate-et, és panaszkodott neki rólam, de végül együtt hazajöttek, elisabeth vett nekem egy tábla csokit, és ott maradtunk vacsorára. Csütörtökön úgy volt, hogy Kate átmegy a barátnője beteg gyerekére vigyázni, mert a barátnőjének el kellett mennie a patikába gyógyszerért, és én vigyáztam volna a lányokra itthon. De láss csodát, megint rosszul lettem.. :S (komolyan, ennyiszer még életemben nem látogatott meg „Róka-koma”) És mivel tízpercenként rohangálnom kellett a wchez, fel kellett hívnom Kate-et 15 perccel azután, hogy elment, hogy jöjjön haza. Furcsa volt, hogy mikor hazajött, nem is kérdezte hogy vagyok, meg mérgesnek látszott, mintha nem hinne nekem, hogy tényleg rosszul vagyok. Lefeküdtem aludni úgy délután 4 körül, és éjfél körül ébredtem fel, szerencsére már jobban érezve magam. Akkor gyorsan írtam elisabethnek egy üzenetet, hogy nem tudok holnap menni, mert rosszul voltam megint, és hogy nagyon sajnálom, és hogy ne aggódjon a 20 euróm miatt (ugyanis nem fizetett ki szerdán), majd rendezük később. Erre semmit nem üzent vissza. Másnap reggel, mikor felkeltem, mintha tízszeresen is visszatért volna az energiám, újra a régi voltam, magam mögött hagytam a rossz, elégedetlen gondolataimat, és újra önmagam lettem. A gyerekek a nyakamba ugrottak, és egy nagyon jó napom volt. Este Kate-nek pedig megvallottam, hogy miket mondtam elisabethnek, és hogy mennyire sajnálom, és szégyellem magam, és hogy csak egy mély időszakom volt, és tele volt a fejem negatív gondolatokkal. Komolyan, annyira szégyelltem magam, hogy egyáltalán éreztem olyat, hogy utálom őket, és utálok itt lenni. És Kate meg mondta, hogy sajnálja, hogy nem volt gondoskodóbb, amikor rosszul voltam, csak egyfolytában azt hallotta elisabethtől, hogy csak szimulálok, mert utálok itt lenni. És kiderült, hogy még képes volt olyat is mondani, hogy Kate csak dobjon ki nyugodtan,  mert csak lógok, és hogy nála sem takarítottam semmit, csak a tévét néztem, mert megtalálta a dvd-t, és a fürdőket is ki kellett takarítania utánam. Ne tudjátok meg, hogy akkor mit éreztem. Egyszerűen annyira utáltam azt a nőt, mert komolyan, szerintem nagyon rendesen és lelkiismeretesen kitakarítottam nála, és sosem szimulálnám, hogy nem vagyok jól, csak hogy ne kelljen dolgoznom. Annyira fel voltam háborodva, és ez akkora pofon volt, mert én tényleg barátságos voltam, és adtam esélyt, hogy jóban legyünk, ezek után így hátbatámadni. Komolyan. Akkor este egyszerűen addig nem bírtam elaludni, amíg a Bibliámból el nem olvastam pár fejezetet, mert éreztem, hogy valami tisztára van szükségem, komolyan, az a nő az ördög. Le is töröltem facebookról, ha telefonált igyekeztem nem felvenni, bár egyszer muszáj volt. És képzeljétek, azokután amiket összehordott rólam Kate-nek, még ott nyalizott a telefonba. Szerencsére azóta nem kellett találkoznom vele, és Kate is megszakította vele a kapcsolatot, bár ez egy hosszú történet. A lényege, hogy elisabeth (már vagy a 6. au-pairjénél tart, mert egyik sem jó neki) minden pénz nélkül kidobta az au-pairjét az utcára, és Kate meg a barátnői segítettek a fiúnak, és elvitték a reptérre, ebből veszekedés lett, szóba került amiket elisabeth összehordott nekem Kate-ről, a vége az lett, hogy teljesen megszakították a kapcsolatot. Amikor ez megtörtént, Kate és én is szívrohamot kaptunk minden csengetésnél, nekem rémálmaim lettek, azóta bezárkózom a szobámba esténként… mert ez a nő biztos, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot, Kate-et többen is figyelmeztették, hogy legyen óvatos, mert ők tudják, mire képes az a nő.
Szerencsére nem történt azóta semmi, nem is futottunk össze sehol, remélem nem is fogunk. Kate-tel és a gyerekekkel azóta még jobb is a kapcsolatom, már a második családomnak érzem őket, és ez olyan jó. Most boldog vagyok, de azért már annyira jó lesz otthon is lenni.
És ezt a hibát soha többet nem követem el. SOHA.