2011. január 30., vasárnap

megpróbálom előásni a talentumaimat..

Szóval, tudjátok, hogy másoknál is szoktam bébiszitterkedni. plusz pénzért. Amikor először mentem éjszakai gyerekvigyázásra, nagyon izgultam, mert 3 fiúra kellett felügyelnem (8-9-10 évesekre). De végül nagyon-nagyon jófejek voltak. :D az elején odajöttek hozzám, hogy az egyik fiú egy dzsinn, mert felrakott egy műanyag drágakövet a homlokára. És akkor kérdeztem, hogy lehet 3 kívánságom? De miután felsoroltam, kinevettek, hogy ez csak átverés volt. Utána megtöltöttek egy szatyrot játékokkal, és azokat mind sorra ki kellett húznom, ezen is jókat szórakoztunk. Aztán éhesek lettek, és csináltam nekik gyümölcstálat (ennek eléggé örültem, mert nem szeretem a gyerekeket édességgel vagy csipsszel tömni). Aztán sakkoztunk, de a 2 testvér (mert a harmadik csak a barátjuk volt) vmi tök idióta szabályt ismert, és nem értették meg, hogy ezt nem így kell játszani.. Úgyhogy rájuk hagytam és én is össze-vissza kezdtem el lépkedni a figurákkal :P Aztán amíg a 3. gyerekkel is elkezdtem  egy sakkjátszmát (mert mindegyik velem akart játszani), a másik 2 elkezdett tévét nézni, de pont vmi hosszabb mese ment, pedig már közel álltunk a 10 órához, amikor ágyba kellett menniük..  De szóltam nekik 10 perccel előtte, h mindjárt alvás, úgy készüljenek. Ám akkor, mily meglepő, elkezdtek kérlelni, hogy hadd fejezzék be a mesét, én meg mondtam nekik, h ’de anya mérges lesz’, meg még felhoztam pár érvet, de még kezdő lévén beadtam a  derekam, hogy rendben, de utána egyből mars az ágyba és az anyjuknak pedig szigorúan azt kell mondaniuk, hogy időben lefeküdtek.. khm.. de végül 10 után 5 perccel  a nagyobbik mondta, hogy ha anya mérges lesz, akkor inkább mégis le kellene feküdniük, úgyh elküldtem őket fogatmosni, majd még egy kicsit szórakoztak az öltözködéssel. A legkisebb elkezdett egy kicsit sírni az anyukája után, úgyhogy 1 szobába bezsúfoltam 3 gyereket, és elkezdtem nekik felolvasni. nem volt nehéz olvasmány (dzsungel könyve), de volt pár szó amit nem tudtam rendesen kiejteni, úgyh mondták, hogy inkább ők olvasnának.. de aztán végre sikerült lekapcsolnom a villanyt olyan 11 körül,  de a szobában kellett maradnom, mert féltek a sötétben, vagy nem tudom, úgyhogy megvártam amíg elalszanak. Aztán kifele menet kihajítottam a macskát a szobából ,mert nem bírtam nézni, ahogy az a vadállat az egyik kisfiú ágyán lustult. A fiúk amúgy édesek voltak, komolyan mondom, még mondták, h ezt meg ezt is fogjuk még csinálni legközelebb.. de sajnos, eddig még nem volt legközelebb.. szóval a házban 2 macska volt, meg egy kutya, aki jópofa volt, de ha elkezdtem vele játszani, nem lehetett lerázni. Ez nem is lett volna akkora tragédia, de olyan állatszőrös volt minden, hogy majdnem megőrültem.. és mivel kb 3 előtt nem ért haza az anyuka, mit tehettem mást, ledőltem a kanapéra, és próbáltam vmi normális programot keresni a tvben, és nem gondolni a macskaszőrre. (persze utána egyből kimostam mindenem otthon) Szóval mondhatjuk, hogy az első idegeneknél vállalt éjszkám egészen jól sikerült. Persze így utólag sokmindent máshogy csinálnék, de legalább gyakorlottabb leszek minden egyes alkalommal. Például voltam már vigyázni egyéves kislányra is, jellemző, miután elment a mami, egyből egy hatalmasat kakkantott, úgyh hasznosítotttam a csecsemőgondozás órán tanultakat, és szépen tisztába tettem :D olyan büszke voltam magamra ;) Azt hiszem kijelenthetem, hogy azóta mestere lettem a szakmának :D Arra is rájöttem, hogy a kisgyerekek leginkább azt szeretik enni, amit éppen te eszel, úgyh ha szeretnéd, hogy megegyenek vmit, rakd a tányérodra :P
Aztán elvállaltam egy takarítást is, egy olyan házaspárnál, ahol a nő  elég beteg, sok időt tölt a kórházban, és otthon már nincs ereje takarítani, a férje meg kb ugye csak felporszívózik minden nap.. rendes pasas, de mit lehet tenni, a takarítás nem az erőssége ;) Van 2 hosszúszőrű macskájuk, akik folyton a szobában vannak, még soha nem mentek ki a házból; van két kutya is, egy kisebb, meg egy nagyobb, akiket meg kb 5percenként ki kell engedni, hogy rohangáljanak egy kicsit a kertben. 
Ezekben a hadsereg által megvásárolt, és berendezett házakban mindenhol padlószőnyeg van (ami szerintem nem igazán praktikus), jóóóól tapad rá a szőőőőr. pfujj, sosem fogja szőrös állat betenni a lábát a házamba!!! :P Meg ez a ház speciel teli volt zsúfolva extra bútorokkal, mackógyűjteménnyel, a nappaliban még egy óriási macskajátszótér.. Nade, azért nekiveselkedtem, első alkalommal 3 óráig takarítottam a nappalit. Pfujj, de komolyan engem direkt szivatnak a szőrös kanapék.. :S anyám… a következő alkalommal a konyhán lett volna a sor, de komolyan mondom , 3 óra alatt nem bírtam befejezni egy incifinci kis helyiséget. Ragadt a padló, a szekrények tetején óriási porréteg, a polcok mocskosak, egyszerűen nem bírtam végezni vele. Alig vártam, hogy leteljen a 3 óra, és elmehessek, hogy utána lemondjam, mert egyszerűen kevés vagyok ehhez a koszhoz. 5 perc volt még hátra, befejeztem mindent, amit tudtam, kabát, sapka fel… hát az a kis rohadt dög (a kisebb kutya) nem odaszarik a lépcsőre??? Annyira jellemző :D Mikor elmeséltem anyáéknak, 5 percig szakadtak a röhögéstől :D nekem abban a percben sírhatnékom volt, nem jókedvem.. :P Így jöttem rá, hogy ezt a házat ne én fogom tisztává varázsolni..
Ez a takarítós kudarc kicsit letört, nem szeretem, ha nem tudok vmit alaposan elvégezni.. De legalább mostmár a gyerekekkel magabiztosabb vagyok, és tudom, hogy TÉNYLEG szeretnek és szót tudok velük érteni!! :) 
Még decemberben kaptam egy másik családtól az első vasalásra váró hatalmas ruhakosaramat. Ezelőtt nem vasaltam, de gondoltam nem olyan nehéz, hát nekigyürkőztem. És olyan szépen sikerült, hogy azóta is rendszeresen én vasalom a ruháikat, és elég jó pénzt adnak érte :) ennek nagyon örülök, mert itthon tudom csinálni, filmnézés közben (az egyik nagy kosár vasalása közben 2szer is végignéztem a Bridget Jones naplóját.. az egy kicsit mondjuk sok volt).. egy kis változatosság, hogy nem mindig csak gyerekekre kell felügyelnem :) Jólesett ez a kis sikerélmény a takarításos kudarc után.. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése